A Facebook azóta már egy hivatalos közleményt is kiadott, amiben leírták, hogy a letiltott fiókokat feloldották, amennyiben nem jogosan kerültek tiltásra.
A Facebook vizsgálata szerint a tiltási hullámban érintett fiókok a közösségi irányelveknek nem megfelelő tartalmat osztottak meg. Ám a közösségi oldal rendszerei kissé túlműködtek. A vállalat a nyomozás során rájött, hogy a felhasználók egy része nem a problémás tartalom népszerűsítése céljából osztotta azt meg, hanem éppen azért, hogy felhívja a figyelmet a társadalom (ismerősei) figyelmét annak károsságára. Miután ez egyértelműen kiderült a vizsgálatból, a Facebook úgy döntött, visszaállítja a fiókokat. Az érintett – meg nem nevezett – tartalmat viszont továbbra is törlik mindenhonnan, ahol feltűnik. – írja a HVG
Sok olyan bejegyzéssel, felhívással találkoztunk, hogy ha a Facebookon belül megerősíted a személyazonosságod, akkor nem fog elveszni a profilod, azonban fontos tudni, hogy erre csak politikai hirdetések esetén van szükség, tehát ez miatt nem fog megmaradni a profilod.
Sajnos azóta újabb hibák is feltűntek, vannak akik három napig nem tudnak üzenetet küldeni, néhány profilnál pedig a bejegyzések közzétételét tiltották le. Nem tudjuk, hogy ez mögött szintén valamilyen hiba állhat, vagy csak a Facebook figyel jobban a felhasználókra.
További információk birtokában frissíteni fogjuk a cikket!
Kövess minket Facebookon és Instagramon!