Korábban már sokat írtunk a OnePlus flagshipjeiről, ugyanis rengeteg kiszivárgott információ látott napvilágot, melyből sok meg is valósult. A bemutató itt nézhető vissza.
A gyártó már a bemutató elején büszkélkedett azzal, hogy a csúcskészülékek listáját az ötödik helyet foglalja el a OnePlus, ami nem is von sok kétséget maga után.

A konferencia során bemutatásra kerül a két Flagship, a OnePlus 7 és a OnePlus 7 Pro, valamint a Bullets Wireless 2, a Warp Charge adapter + kábel is.
OnePlus 7 Pro

A készülék hozta az elvárt minőséget, és kaptunk néhány meglepő újdonságot is.
Kijelzőt tekintve kaptunk egy Notch mentes 6,67 hüvelykes QHD+ Fluid AMOLED panelt 90Hz-es képfrissítési gyorsasággal, 800 nits-es fényerővel és 516 pixellel. A kijelző az előlap kicsivel több mint 92%-át tölti ki. Természetesen az ujjlenyomatolvasó is adott, ami a kijelző alatt kapott helyet.

Kamerákra sem panaszkodhatunk, követték a divatot, 3 kamera kapott helyet a készülék hátlapján. Az előlapon pedig 16 megapixeles szenzor található, pontosabban a Pop-Up mechanizmus szerint ugrik elő a kamera, ami kb 0,53 másodperc alatt készen áll a fotók elkészítésére.




Forrás: OnePlus

Sokak számára bizony döntő is lehet a DXOMARK által kiadott pontszám is, a OnePlus 7 Pro 111 pontot kapott az említett tesztelőktől.

A készülék természetesen megkapta az idei legerősebb Snapdragon 855 lapkakészletet, emellé pedig akár 12GB RAM is társulhat, igen, tényleg 12GB!! A készülék 6/8/12GB RAM és 128/256GB kiszerelésben kapható. Szoftvert tekintve Android 9.0 alapokon nyugvó Oxygen OS 9.5 fut.

Kaptunk sztereó hangszórót és 10 rétegű folyadékhűtést is.

Akkumulátor kapacitása 4000mAh, melyet Warp Charge 30 gyorstöltéssel tölthetünk fel, ez 20 perc alatt kb. 50%-ot jelent.
A készülék május 17-től vásárolható meg, az alábbi árazással.

OnePlus 7
A OnePlus 7 már egy kicsivel kisebb kijelzőt birtokol, a 6,41 hüvelykes kijelző 19,5:9-es képarányú FullHD+ Optic AMOLED panelt tartalmaz.

A hátlapon most “csak” 2 kamera kapott helyett, egy 48 megapixeles főszenzor f/1.7 rekeszértékkel és egy 5 megapixeles másodlagos kamera. Az előlapon egy vízcsepp alakú Notch tartalmazza a kamerát. Itt is Snapdragon 855 processzor felel a teljesítményért, de itt már csak 6/8GB RAM segédkezik, tárhelyből pedig 128/256GB adott. Az akkumulátor is kisebb, a 3750mAh-s telepet 5V 4A gyorstöltéssel tölthetjük.
Az árazás az alábbi képen látható.

Összességében tehát egészen jó készülékeket kaptunk, de említésre szorul, hogy Jack csatlakozó már nem kapott helyet, sokak bánatára.
CIKKÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL!
Kövess minket Facebookon és Instagramon!