A Samsung ahogy azt idén bejelentette teljesen megreformálják a közép- és alsókategóriás felhozatalukat. Lassan két hónapja Indiában már a piacon megvásárolható a teljesen új széria amit M-nek neveztek el és egyből két, igen olcsó, de annál nagyobb újdonságokat felsorakoztató mobilokról beszélhetünk.

Az M10 és M20-as telefon is megkapta a teljesen új notch-os kijelzőt amit Infinity-V néven ismerhetünk. Ez a kivágás egy cseppalakra emlékeztethet minket, amiben a kisebb telefonnál egy 5mp-es míg az erősebb telefonnál egy 8mp-es szelfi kamerát rejtettek el a tervezők. A hátulsó kamerákban is tapasztalhatunk újdonságot ugyanis egyből 2 lencsét kapunk. Az elsődleges lencse egy 13mp-es optikát rejt míg a második a tavaly bemutatott A7 2018 és A9 2018-ban lévő Ultra-Wide kameratípusnak megfelelő 5mp-es lencsét kapta meg, mindkét típus esetében. AZ M20 hátuljára került még egy ujjlenyomat-olvasó is a telefon közepére, amit sajnos az M10 nem kapott meg. Visszatérve a telefon elejére találkozhatunk az M10-es 6.2 inch-es LCD kijelzőjével ami HD+-os (720×1580) felbontással bír, míg a nagyobbik testvére az M20-as ugyanúgy LCD-s viszont nagyobb 6.3 inch-es Full HD-s (1080×2340) felbontással érhető el és 19.5:9 képarányt ígér mindkét típus esetén.

Belső téren találkozhatunk forradalmi újdonságokkal ami mindkét készülékben máshogy mutatkozik meg. Az M20-as készülékben található egy 5000 milliamperes akkumulátor ami azért meglepő, mert ez a Samsung második olyan Android-os készüléke amiben ekkora energiatárolót helyezett el. Persze ez is tudja a gyors töltést USB Type-C foglalaton keresztül. Az M10-esben egy jóval kisebb 3400 milliamperes akkumulátorral találkozunk aminek az érdekessége az, hogy az Exynos 7870-as processzor segítségével egy hosszabb élettartalmat tud biztosítani az akkumulátornak, mivel a processzor az energiahatékonyságra összpontosít, ez a készülék is támogatja a gyorstöltést USB Type-C-s foglalaton keresztül. Az M20-as egy frissebb Exynos 7904-es rendszerchipet kapott amit az Indiai piac számára készített a Samsung. A készülékeken Android 8.1 Oreo fut Samsung Experience 9.5-el együttvéve. Magában az M szériában nem találkozhatunk a felsőbb kategóriában is ismert Bixby Home-mal, hogy gyorsabb és kifinomultabb élményt tudjon biztosítani a kétkészülék. A két típus különböző tárhely és RAM mennyiséggel vásárolható meg. A nagy 3GB és 4GB-os RAM-mal és 32GB vagy 64GB-os tárhellyel választható. A kicsi 2+16GB-os vagy 3+32GB-os verzióban vásárolható meg.

Árazásban az M10 kisebbik verziója 112 dollárért, nagyobbikja 126 dollárért míg az M20 kicsije 155-ért a magasabbja pedig 183 dollárért vásárolható meg Indiában.
Reméljük ez a két készülék eléri az Európai piacot is, hiszen biztosan nagy sikert tudna vele aratni a Samsung. Mindenképpen bizakodóak vagyunk a gyártóval szemben, mivel olcsón megkapunk egy magasabb minőséget, nagyobb tudást, és két kamerát.
Kövess minket Facebookon és Instagramon is!